1.

Nem gondolom, hogy ezt a blogot túl sűrűn fogom vezetni, de nagy kedvet kaptam ahhoz, hogy itt, egy új helyen próbáljam meg az írást. Hogy miért? Nincsenek rá konkrét válaszaim, nem is lényeges, hogy legyen, azt hiszem.  Hiszem, hiszem, hiszem. Mostanában rengeteget használom ezt a szót, nagyon kevés mindenre mondhatom csak azt, hogy tudom. Hogy tudom, hogy tudom.

A nagyapám nézi a híradót. Nem akarom megtudni, hogy mit érez egy asszony. Egy random asszony, aki sír. Legalábbis...úgy csinál, mint aki. Olyan felesleges dolgok vannak benne...nem látom értelmét sem a könnyes lakásátadás bemutatásának, hiszen... a másik kétezer mindenét elvesztett család miért nem járt ugyanígy? A vészharangok kongatása még rosszabb. Az emberek csak pánikolnak. Pánikolnak, illetve panaszkodnak Pánikolnak, panaszkodnak, illetve ócsárolják a maguk mellett állót, az amellett állót, meg a következőt is.
Mindig utáltam a híradókat. Kicsi koromban féltem tőlük. Lehet, hogy azóta van ilyen rossz érzetem, hogy nem ülök le és nem nézem meg.

OMG. Elfelejtettem a házi feladatomat. Ákos megöl.

U.I.: Pillangóangyalka iz dö beszt. <3